Zöldövezet díj 2009: PONTES Közhasznú Egyesület

A nagyvázsonyi Pontes Egyesület a „Parkosabb Vázsonyért” program keretében a falu központjában lévő 3300 m2 alapterületű Milleniumi Családi Park felújítását tűzte ki célul. A terület ugyanis az évek során lepusztult, az ott található játszótéri eszközök elavultak, elrozsdásodtak és így a lakosság sem szívesen látogatta. A program keretében a Park teljesen megújult, valódi fás, ligetes pihenőparkká alakult. A résztvevők fákat, cserjéket ültettek, összesen 555 db növénnyel gazdagodott a terület. A program megvalósításában több mint 200 ember segített.

A terület rendbetételét 2008 márciusában kezdték meg: takarítottak, gyomláltak, megmetszették a kiöregedett fákat, bokrokat. A munkálatokban a faluban élő kertész, a babamama kör, az Őszirózsa Nyugdíjas Klub valamint az iskolások, óvodai pedagógusok is segítettek. Az önkormányzattal együttműködve sikerült eltávolítani a területen lévő elavult köztéri- és játszótéri elemeket. A parkban található két szobrot egy önkormányzati műhelyben hozták rendbe.

A következő nagyobb munkafázisra 2008 áprilisában került sor. Az ültetőgödrök, valamint a köztéri elemek és a sövénykerítés alapjainak kiásásában helyi vállalkozók voltak a csapat segítségére, a törmeléket is ők szállították el, majd pedig egy helyi kőműves állította fel társadalmi munkában az új hulladékgyűjtőket, kapukat és a biciklikorlátot.Ezen a napon közel 80 ember segítette a park szépülését. A következő menetre így is sok munka maradt még: a talaj kiegyengetése, füvesítés, növénykarózás, a köztéri elemek festése, a bejárati kapuk beállítása, az ivókút kialakítása. Az ivókút terméskőből készült, ehhez a követ az Alapítvány elnöke biztosította, a kutat egy helyi vállalkozó készítette társadalmi munkában.

Az Alapítvány a parkban folyó munkálatokkal párhuzamosan kétszer szervezett vasgyűjtést a faluban. Ennek bevételéből tudtak a parkba fajátszóteret építeni. Elkészült egy pergola is, ami eső esetén menedéket nyújt, ez alá padokat és egy asztalt állítottak fel. A megnyitóra a szobrok is visszakerültek a helyükre, köréjük sziklakert került, amihez a növényeket a kertész adta ajándékba. A park május elején tárta ki kapuit a gyerekek előtt.

Az Alapítvány számára is meglepő volt, hogy a program során mennyi segítséget, támogatást ajánlottak fel a helyi vállalkozók, lakosok akár önkéntes munkában, de konkrét anyagokkal vagy szolgáltatások formájában is. A támogatás tehát jelentős társadalmi összefogást eredményezett, de emellett megfigyelhető volt az is, hogy a környezettudatos gondolkodás is gyökeret vert a közösségben. A helyiek közül többen jelezték, hogy a 30-40 éve nem tapasztalt összefogást látva újra hinni kezdtek a közösség erejében, s további hasonló programokban szívesen részt vennének.

Zöldövezet díj 2010: Szépbánya Egyesület Zöldövezet díj 2008: Vadvirág Természetvédelmi és Kulturális Egyesület